Egy autómentő az esetek többségében nem csak azért autómentő, mert autómentéshez lehet riasztani, illetve elszállítja a sérült, meghibásodott járműveket.
Egy autómentő az esetek többségében nem csak azért autómentő, mert autómentéshez lehet riasztani, illetve elszállítja a sérült, meghibásodott járműveket.
Egy autómentéshez használatos jármű alapelve, hogy minél erősebb motorral rendelkezzen. Ez azért fontos, mert gyakran az autó önsúlyának kétszeresét kell elvinnie vagy elvontatnia, amihez fontosak a lóerők és a köbcentik, hiszen bár sík úton nem jelent problémát a nagy teher vontatása, de hazánkban is rengeteg a dimbes-dombos útszakasz, ahol az efféle autók igénybevétele megnövekszik.
Egy autómentés során a kiérkező jármű egyik alapvető tulajdonságának a strapabírást kell tekintenünk.
Egy autómentő jármű esetén rengeteg kritériumot figyelembe kell venni nem csak abban az esetben, ha ezt a hivatást szeretnénk választani, hanem akkor is, ha autómentésre van szükségünk.
Az autómentő is ugyanolyan jármű, mint bármelyik másik, amelyik a forgalomban részt vesz, éppen ezért nem rendelkeznek olyan szuper-képességekkel, amelyeknek köszönhetően kiállnák az idő próbáját.
Egy autómentéshez használt jármű az esetek többségében erősebb motorral rendelkezik, mint a teherautók többsége.
Az autómentőknek az esetek jelentős többségében mindig nagy tömegekkel kell megbirkózniuk, legyen szó akár sérült autók szállításáról, akár vontatásáról.
A tachográf számtalan kamionos és teherautós életét keseríti meg akkor, ha rossz körülmények között kell vezetni, netán határidőre kell eljuttatni valamit a kívánt célig.
Az autómentés és a gépszállítás között bár a lényeget tekintve nincs túl sok különbség, hiszen mindkét esetben valamilyen belső égésű motorral szerelt járművet, illetve annak kiegészítőjét szállítják el, de a jövedelmezés tekintetében már lényeges különbségeket találunk.
Egy autómentés általában nagyon összetett feladat, hiszen előfordulhatnak olyan problémák is, amelyek akár a helyszínen is elháríthatóak, ezáltal nem igénylik a gépjármű elszállítását.