műszaki mentés

Milyen általános autómentő szolgáltatások léteznek?

Egy autómentés általában mindig nagyon összetett feladat, amit nagyon sokan és nagyon sokféleképpen hajtanak végre attól függően, hogy milyen felszereléseik vannak.

Léteznek például olyan autómentők, akik képesek egyszerre két járművet is szállítani, míg mások csak egyet. Vannak, akik a totálkáros autókkal nem tudnak mit kezdeni, míg mások akár még hajókat is könnyedén elszállítanak. Ahány ház, annyi szokás – tartja a magyar mondás, ez pedig igaz az autómentőkre, pontosabban az autómentők szolgáltatásaira is, amelyek közül most a legalapvetőbbeket gyűjtöttük össze az alábbiakban.

A legtöbb autómentő legáltalánosabb szolgáltatása értelemszerűen a hagyományos autómentés, amit 99 százalékuk külföldön és belföldön egyaránt vállal, méghozzá non-stop időtartammal. Szintén általános autómentő szolgáltatás még a darus- és a speciális mentés is, amelyek közül előbbire akkor van szükség, ha a jármű az árokba csúszott, netán annyira megsérült, hogy már nem gurul a saját kerekein, míg utóbbi akkor, ha az autó megközelíthetetlen helyen robbant le, így például egy nehezen megközelíthető földúton van, netán egy erdőben akadt el, vagy egy patakba csúszott.

Szintén a speciális autómentési szolgáltatások közé tartozik az alacsony, illetve leültetett versenyautók szállításának a lehetősége, valamint minden olyan járműé, ami négykerekű ugyan, de nem közúti rendeltetésre termett – például traktorok és egyéb mezőgazdasági járművek.

Kevesen tudják, de a legtöbb autómentő alapvető szolgáltatásai közé tartozik a díjmentes szaktanácsadás minden olyan kérdésben, ami a témához kapcsolódik, ezen felül pedig a kárrendezés, illetve a műszaki javítások tekintetében is számíthatunk legalább szaktanácsadói segítségre az autómentők részéről, akik nem csak nullától 24 óráig, hanem az év minden napján, minden időjárási körülményben állnak a bajba jutottak rendelkezésére.