Az autómentés folyamata

Az autómentés folyamata többféle formában és módon történhet, azonban a végeredményt tekintve mindig ugyanaz a cél, a sérült, de mindenképpen a haladásra, illetve a közúti forgalomban való részvételre képtelen jármű elszállítása.

Az autómentés folyamatának elindításához először szükség van egy olyan helyzetre, ami indokolttá teszi az autómentést. Ilyen helyzet lehet például egy baleset, netán egy meghibásodás, de akkor is autómentőre van szükség, ha például egy olyan járművet vásárolunk meg, ami ideiglenesen ki lett vonva a forgalomból.

Az autómentés folyamata mindig azzal indul, hogy a bajba került ügyfél felhívja az autómentőt, és jelenti az esetet. Ha személyi sérüléssel járó közúti balesetről van szó, akkor ez csak a hatósági intézkedést követően történhet meg, miután a rendőrség biztosított minket arról, hogy a járműre a nyomozáshoz nincs szükség, ezért elmozdítható, elszállítható. Amennyiben az autómentőt felhívjuk, minden esetben pontos helyszínt kell meghatároznunk, valamint azt, hogy mi a fennálló probléma. Más szakemberek és mentőkocsi kerül kiküldésre például abban az esetben, ha az autó hátsó fele károsodik, vagy az első futómű, hiszen ebben az esetben már a platóra való felhúzás is problémákba ütközhet. Amennyiben pedig motorikus a probléma, abban az esetben akár szerelő is kérhető a helyszínre, ezáltal kisebb problémák elhárítása akár a helyben is megtörténhet, elszállítás nélkül.

 

Az autómentés folyamatának következő felvonása, hogy az autómentők megérkeznek a helyszínre, és a fenti opciók meghatározását követően vagy helyben megszerelik, vagy vontatható állapotba hozzák az autót. Utóbbi esetében egy csörlő segítségével az autómentő platójára emelik a gépjárművet, majd szakszerűen rögzítve elszállítják a meghatározott címre.