autómentés

Autómentés sérült futómű és más járművek esetében

Autómentésre az esetek döntő többségében autók, illetve egyéb négykerekű járművek esetében kerülhet sor, amikor azok balesetet szenvednek, megrongálódnak, illetve lerobbannak.

Gyakran azonban az autómentők egészen más járművek szállítására is alkalmazhatók, amelyek nem szárazföldön közlekednek, így például amennyiben hajót szeretnénk szállítani – például a Balatonra –, akkor nagy a valószínűsége annak, hogy a munkát nem egy hajószállító fogja kivitelezni, lévén hogy ilyen nem létezik, ellenben bizonyos autómentők vállalják bizonyos méretű vízi járművek fuvarozását.

Az ilyen esetekben a szállítás hasonlóan történik, mint autók esetében, de nagy általánosságban két módszert különböztethetünk meg egymástól. Az egyik, hogy a hajó egy daru segítségével, esetleg targoncával kerül fel az autómentő platójára, és úgy kerül rögzítésre.

A másik ezzel szemben, hogy a hajót már a szállítás előtt elhelyezték egy olyan kereten, amelyekre kerekeket lehet szerelni, ebben az esetben ugyanis a hajó egyszerűen fel-csörlőzhető a platóra. Természetesen itt is, mint az autóknál, vannak méretbeli kritériumok, így csak bizonyos súlyig és méretig kivitelezhető autómentővel a hajók elszállítása.

Hasonló problematikát vet fel egyébiránt az is, ha az autómentők sérült futóműves járművekkel találkoznak. Ilyen esetekben nehezebb dolguk van, mert gyakran szükséges daru az autó felhelyezéséhez, de nagy általánosságban, amennyiben az autó még koordinálható, abban az esetben nem csak sérült futóműves, hanem sérült kardántengelyes – tehát első- és hátsó meghajtású – autó is menthető ilyen formában.

Ezeknek különböző módjaik és technikáik vannak, amelyeket az autómentők rendszerint ismernek és alkalmaznak.