autósegély töréskor

Autósegély, az ideális társ a bajban

Az autósegély az a szolgáltatás, melyet nem akar nagyjából senki igénybe venni, ám amire, ha gond van, mindenkinek szüksége van, a lehető leggyorsabb, és legolcsóbb módon. Érdekes kettősség ez. A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a legjobb, amit tehet, autójának érdekében, ha előre felkészül a lehetséges problémára.

Nyilván ez nem azt jelenti, hogy azt kell magában erősítenie, hogy biztosan baj lesz. Sőt. A pozitív hozzáállás az egyetlen célravezető törekvés, ám jó, ha elővigyázatosságból, pusztán a felkészülésre hangolódva elmenti az autósegély számát. Ezt egyfajta biztonsági övnek is értelmezheti, melyet csak akkor kell becsatolnia, ha valóban szüksége adódik rá. Minden más esetben bátran megfeledkezhet róla.

Ha, azonban így jár el, azaz kicsit előre gondolkodik, akkor a váratlan helyzetek mégsem érik felkészületlenül. Persze váratlanságuk így is, úgy is letaglózó lehet, ám hála megfontoltságának gyorsan, idegeskedés, felesleges feszültség nélkül tud reagálni a szituációra, a lehető legideálisabb módon. Otthonában ugyanis van rá mód, hogy a legoptimálisabb autósegélyt válassza, mely mind a szolgáltatásaiban kínált minőségben, mind áraiban épp önnek megfelelő.

Ha, azonban nyakig ül a slamasztikában akkor túl sok variációja nincs a mérlegelésre, kényszerhelyzetben az éppen adódó eseményekhez kell alkalmazkodnia. Utóbbi azt is jelenti, hogy be kell érnie az első „szembe jövő” szolgáltatással, ami nem biztos, hogy pont azt a színvonalat garantálja, amire egyébként önnek igénye lenne, az árbeli különbségekről nem is beszélve. Ám nyomás alatt nem dönthet másként. Ezért lényeges kicsit paranoiásnak tűnve felkészülni az esetleges gondra, hogyha bármi váratlan éri, akkor mosolyogva tudjon reagálni.