Az autómentő székesfehérvári munkatársai értik a dolgukat

Aki már töltött órákat az út mellett arra várva, hogy valaki megszánja és segítsen neki kicserélni egy kereket, vagy megjavítani az elromlott autóalkatrészt, az tudja, hogy kevés kellemetlenebb dolog van ennél. Ma már azonban nem kell ilyen esetekben idegeskedni, hiszen az autómentő Székesfehérvár környékén is pillanatok alatt kimenti a bajba jutott autósokat.

A téli hónapokban még nagyobb szükség van az efféle szolgáltatásokra. Egyrészt a csúszós, jeges utakon könnyebben megtörténik a baj. Másrészt a hidegben még kellemetlenebb a várakozás. Ezért érdemes a kesztyűtartóban elhelyezni az autómentő székesfehérvári kirendeltségének a számát is, hogy mindig kéznél legyen, hiszen sosem tudhatjuk mikor lesz rá szükség.

Az autómentés egy igen összetett feladat. Nem elég gyorsan kiérni a helyszínre, és pillanatok alatt felrakni a sérült kocsit a szállító járműre. Fontos a megfontoltság, a higgadtság és a precizitás is. A meghibásodott személygépkocsit megfelelő módon kell rögzíteni a szállító autón, hogy azzal útközben semmi gond ne legyen. Ugyanakkor a gyorsaság is fontos, hiszen nem lehet hosszú időre akadályozni a forgalmat, ha egy szűk utcában kell menteni.

Az autómentő székesfehérvári szakemberei tisztában vannak ezzel. Több éves rutinjuknak és profizmusuknak köszönhetően a mentést gond nélkül, gyorsan végre tudják hajtani. Az autómentő Székesfehérvár környékén akkor is hívható, ha motorkerékpárja adja fel a szolgálatot és szállítást igényel a legközelebbi javítóműhelyig. Az Autómentés 112-őt bármikor hívhatja, ha szüksége van a segítségünkre, kollégáink a nap 24 órájában bevetésre készen állnak!