autómentő

Autómentő kiváló felszereléssel a hét bármely napján

Bármikor előfordulhat Önnel is, hogy autója bemondja az unalmast munkából hazafelé jövet, ez pedig igen kellemetlen helyzeteket idézhet elő. A több órás út mellett való ücsörgést nyilván Ön is el szeretné kerülni, erre pedig van lehetőség ha minket választ.

Az autómentő azért létezik, hogy Önt is kihúzza a bajból, legyen akármilyen messze is. Hétvégén is előszeretettel állunk rendelkezésére a legjobb eszközökkel és egy tapasztalt csapattal, akik bármilyen helyzetben képesek segíteni Önön és autóján. Legyen szó motorhibáról, esetleg futómű meghibásodásról, ha a kocsi mozgásképtelen akkor mindenképp szakszerű segítségre lesz szükség. Ezt az autómentő által meg is kaphatja és szolgáltatásunk igénybevétele mindössze egy telefonhívásba kerül. Minden körülmények között egyedi és korrekt árajánlatot adunk megrendelőinknek, kollégáink pedig több éves tapasztalattal rendelkeznek az autómentés terén. Ez biztosítja, hogy az Ön járművét is biztonságosan, épségben eljuttatjuk a legközelebbi szervizbe, ahol megvizsgáltathatja, megjavíttathatja azt.

Nincsenek rejtett költségek, áraink ráadásul a belföldi útdíjakat is tartalmazzák. Ha éppen egy hosszabb útra készült de a semmi közepén lerobbant autójával, akkor hívja Ön is az autómentőt! Nem kell többé órákat ücsörögnie, várva a segítséget. Magas színvonalon, korszerű autómentőkkel, szakképzett és udvarias kiszolgálással állunk ügyfeleink részére és távolságtól függően hamar kiérkezünk a helyszínre, hogy megkezdjük az Ön autójának elvontatását. Bízza Ön is az autómentést profikra, keressen fel minket!